Hunter: nyitva
Paladin: zárva
Mage: nyitva
Warrior: zárva
Priest: disc/shadow
Druid: moonkin
Shaman: elemental
Warlock: nyitva
Rogue: zárva
Death Knight: zárva
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Dragon Soul 25 HC:
- Morchok: nem szörcsög
- Zon'ozz: még harcias
- Yor'sahj: még nem alszik
- Hagara: még kötetlen
- Ultraxion: még tápos
- Blackhorn: még harcias
- Spine of DW: még ép
- Madness of DW: még őrült
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Látjátuk feleim szümtükhel,
mik vogymuk: isá, por ës homou
fogymuk. Mënyi milosztben
terömtevé elevé miü isëmüköt
Árthásut, ës aduttå valá neki
Lordaërónot házoá. Ës mënd
pårådicsumben valou gyimilcsëk-
tül mondá neki élnië. Hëon
tilutoá űt igy kárd ërintéstűl.
Gye mondoá neki, mérët nüm
ënëik: iså, ki napon ërintűl
az kárdot, hålálnek
håláláål holsz. Hådlåvá
holtát terömtevé Istentűl, gye
feledevé. Engedé ürdüng
intetüinek, ës ërintë az tilvot
kárdót. Ës az kárdbån hålálu lelék.
Ës az kárdnak úl keseröü valå
ërintésve, hugy turkolåt migé szakasztja
valá. Nüm hëon mogánek, gye
mënd ű fajánek hålálut ëvék.
Haraguvék Isten, ës vetevé űt
ez Nórszrend világ belé: ës lëün
hålálnek ës pukulnek fëszë,
ës mënd ű nemének. Kik azok?
Miü vogymuk. Hugy ës tiü
látjátuk szümtükhel: iså, ës
nüm igy embër múlhatjå ez
vermöt, iså mënd azhuz járou
vogymuk. Vimádjuk Uromk Isten
këgyilmét ez lélekért, hugy
jorgasson ű neki, ës kegyigy-
gyën, ës bulcsásså mënd ű
bűnét! Ës vimádjok szen[t]
åhszin Dzsájnát ë boudog Tirjon
århångyëlt ës mënd ångyëlkot,
hugy vimádjanak érëttë! Ës
vimádjok szent Vvrynn urat,
kinek adot hatalm oudaniå ës
këtnië, hogy oudjå mënd
ű bűnét! Ës vimádjok mënd
szentököt, hugy lëgyenek neki
segéd Uromk szinë eleüt, hugy
Isten iü vimádságok miá bulcsásså
ű bűnét! Ës szobodohhå
űt ürdüng ildetüitűl ës pukul
kínzatujátúl, ë vezessë űt pá-
rådicsum nyugalmå belí, ës adjon
neki münyi uruszág belé utat
ës mënd jouben részët! Ës
kíássátuk Uromkhuz hármúl:
Szájlënsz Pálådin!
Szerelmes brátim! vimádjomuk
ez szëgín Árthás lilkíért,
kit Úr ez napon ez hamus világ
timnücë belől menté, kinek ez
napon tëstét tömetjök; hogy
Bólvár űt këgyilméhel hëlyhettësíté;
hugy bírságnap jutván mënd ű
szentëi ës ünüttei küzëkön
jou felől johtatniå íleszjë
űt! Ës tiü bennetük. És mi mondová:
Ídë az lútot de mostan!
Thifi Atya tollából
| Isten Ostorai a Citadellán #7 |
|
|
|
| Írta: Thifi | |||
| 2010. május 05. szerda, 16:13 | |||
|
Ott álltunk a nyitott kapu előtt, ami egy rámpára nyílott és annak a tetején megláttuk azt a magasabban fekvő termet, ahonnan az a tudósféle alak kiabált le nekünk akkor, amikor Rohattarcot próbáltuk jobb belátásra bírni. A rámpa falai mentén csövek futottak, amikben undorítóbbnál undorítóbb löttyök csörgedeztek, már pusztán rájuk nézni is hányingerkeltő volt. Mindenki megállt a kapu előtt és jól láthatóan elbizonytalanodott. Az utóbbi hetek során először a visszafordulás gondolata fordult meg fejünkben - pedig nem vagyunk az a meghátrálós népség -, de már időtlen idők óta be vagyunk ebbe a hotelbe zárva és még csak a szobáinkhoz sem tudtunk feljutni, holott a csapatépítő tréning nyilvánvalóan csak azután kezdődhet, hogy csicsikáltunk egy jót a pihe-puha ágyacskáinkban. Ahogy végignéztünk egymáson, a kétségbeesés jelei mutatkoztak szinte minden arcon, kivéve Mogyién, de ezen nem is csodálkoztunk; úgy tűnt, hogy egyedül az ő lelkesedése töretlen. - Mennyünk má'! Nézzük má' meg mivanott! - horkant fel Mogyi és mi csodálkozva néztünk rá. - É'dekel na! Mennyünk! Gye'ünk, gye'ünk! - hesegetett mindenkit előre és elsőként lépett be a kapun. Mire felocsúdtunk, már féluton járt. Látszólag fel sem vette az eddig történteket a nagy mafla és - tekintet nélkül az esetleges veszélyekre - baktatott a terem felé. De hát mégiscsak a mi Maflánk! A csapatszellem erősebb volt bennünk, mint valaha, így ha nem is éljenezve, de kicsit határozottabban megindultunk hát a nyomában. Majdnem odaértünk a rámpa végéhez, mikor egyszercsak hangos csattanások közepette bezáródott mind a rámpa tetejénél, mind a rámpa aljánál levő kapu. Szinte azonnal kiáltott valaki a bezárt kapu mögül. - Csak nem képzelitek, hogy ilyen piszkosan beléphettek ide?! Mindjárt megszabadítalak benneteket a rátok rakódott piszkos bústól! - Milyen bústól? - kérdezte Döme, miközben körbenézett és leste a megértés szikráját a többiek szemében. - Gőzöm nincs - mondta Pityke - de én úgy értettem, hogy "fostól". - Ennek sincs több értelme zsenikém, szerintem úgy gondolta, hogy ... - torkollta le Joci, de hirtelen egy hangos kattanás visszhangzott végig a lezárt folyosón és beléfojtotta a szót. Mindenki zavartan kapkodta ide-oda a fejét keresve a hang forrását, de nem jöttünk rá honnan jöhetett. Már éppen folytattuk volna a vitát, mikor halk duruzsoló hang ütötte meg a fülünket, amely fokozatosan erősödött. Egyre jobban kivehető volt a hang természete - ahogy egyre hangosabb lett - és most már inkább zümmögésre emlékeztetett. Hirtelen egy rovarfelhő borította be a folyosót, a plafon mentén futó csövek apró nyílásaiból csak úgy dőltek ki a szúnyogok, darazsak, csótányok és egyéb rovarok, majd ránk vetették magukat. - Au! Ezek csípnek! - Fáj! - Jajjj! - Fúj! Takarodj! - Csapjátok le őket! - hasított keresztül az általános káoszon Pityke hangja - Nesze! Nesze! Ez a tiéd! - csapkodta a közelében repkedő és mászó teremtményeket rendületlenül. - Úúúútááálom a bogarakat! Tünés innen! - csépelte maga körül a levegőt Döme - Gyerünk! Adjatok nekik! - bíztatott mindenkit. Nosza mindenki általános csapkodásba és taposásba kezdett, a rovarok szétfröccsenő testnedveivel pedig mit sem törődtünk, bár a mintegy két perces csata után már centiméteres vastagságban borították a padlót a maradványok. Miután elfogyott az utánpótlás, a terembe vezető kapu feltárult és mi idegtépően recsegő-ropogó hangokkal kísérve ugyan, de bemasíroztunk végre. Ismét egy kör alakú terembe érkeztünk, amelynek jobb és bal oldali részén egy-egy tartály állt, a jobb oldaliban zöld, a bal oldaliban pedig narancssárga színű kulimászos lötty poshadt szép csendben. A bejárattal szemben egy hatalmas asztalt láttunk, telis-tele üvegcsékkel, kísérleti eszközökkel, nyilvánvalóan kutatásra használta tulajdonosa, aki éppen az asztal fölé hajolt. Nyilvánvalóan ő volt az a tudósféle alak, akit korábban láttunk, most lázasan dolgozott az asztal fölé görnyedve és oda sem figyelt ránk. Hatalmas ipse volt. Kosárlabdázókat megszégyenítő magasságú, bár vézna, néhol csont és bőr (inkább csont, mint bőr), de még így görnyedtében is legalább három fejjel magasabb mindenkinél. Hajviselete nagyon érdekes volt, pont úgy nézett ki, mint aki reggelente dinamittal fésülködik és ez nem is biztos, hogy távol állt a valóságtól, mert ahogy láttuk egy ilyen félresikerült reggeli akció eredményeképpen az állkapcsa is hiányzott. Rövid kupaktanácsot tartottunk és elhatároztuk, hogy Döme fog odamenni az úriemberhez és megkérdezi, hogy merre találjuk a szobáinkat, Döme azonban nem volt elragadtatva az ötlettől. - És miért pont én menjek oda? - kérdezte. - Azért, mert ez egy olyan testhezálló feladat a számodra. - válaszolta neki Bacó. - Senki más nem tud közülünk olyan szépen kérdezni, mint te. - fordult Bacó felé Marcsi, miközben szemét lesütötte és csábosan rebegtette a szempilláit. - És mi lesz, ha mérges lesz és elver? - próbálkozott ismét Döme. - Megbosszulunk! - mondta komoly képpel Joci, de nem bírta sokáig nézni Döme esdeklő képét, inkább elfordult és rázkódó vállal furcsa hangokat adott ki magából. Biztosan sírt szegényke. Döme megadta magát és elindult a fickó felé, de előbb még visszafordult és megkérdezte: - Tudjátok mit mondott Jörg Jörgensen svéd váltókezelő, mikor a Stockholm-Göteborg expressz levágta tőből mindkét lábát? - Nem. Mit? - kérdeztük egyszerre. - Hát a f***om nem kéne?! - felelte és azzal ment tovább az asztal felé, ahol a fickó még mindig lázasan dolgozott. Ahogy odaért határozott hangon megszólalt: - Őőőő. Izé. Khm. Elnézést? De a fickó rá sem hederített. Tanácstalanul fordult felénk, mi pedig egy emberként álltunk ki mellette. Volt aki keresett magának egy érdekes foltot a plafonon, esetleg meredten bámulta és forgatta a lábfejét vagy pedig csendben fütyörészve nézelődött. Miután Döme megnyugodott, hogy ránk mindenben számíthat, visszafordult a fazon felé és már éppen folytatta volna a figyelemfelhívási akciót, amikor a szeme megakadt valamin és sietve visszafordult. - Van-egy-tábla-a-kö-pe-nyén! - suttogta felénk - Az-van-rá-ír-va-hogy-put-ri-pro-fesz-szor! Aztán csak annyit láttunk, hogy hirtelen elkerekedik a szeme és lassan, óvatosan egy üvegcse felé nyúl. - Mit csinálsz?! - sziszegte felé Marcsi - Elment az eszed?! De már elkésett. Döme hirtelen felkapta a kiszemelt üvegcsét az asztalról és elkezdte benyakalni az egészet. Ez már nem kerülte el a Professzor figyelmét sem, mivel a hirtelen mozdulattal Döme felborított vagy másik három üvegcsét az asztalon, melyek kiborulva és egyesítve erejüket torokfojtogató bűz és füstfelhő kíséretében kezdték átmarni az asztallapot. A Professzor - akit Döme megzavart ténykedésével - ránézett bosszúsága okozójára és megpróbálta kitépni Döme kezéből az üvegcsét, azonban a delikvens olyan vehemenciával ragaszkodott ahhoz, hogy az üvegcsével együtt magát Dömét is felkapta, aki eközben még mindig piócaként tapadt a zsákmányára és csak itta és itta a tartalmát. Ezt már Baco sem hagyhatta szó nélkül, elindult rohanvást a Prof felé és hosszasan számon kérte a Professzort bajba jutott társunkat illető további szándékairól: - Te bazzzz?! A Professzor elengedte Dömét és nagy vehemenciával Bacó felé rohant miközben azt kiáltotta: - Dugj nyúlt el vígan! Állj pikk máj pörgetgethető pék, debil bisztrózd jól nyálon a zserbót. Vagy valami ilyesmit. Asszem. Szóval a Professzor ezzel nekiesett Bacónak, aki védekező állást vett fel és próbálta hárítani a felé záporozó ütéseket. Mi gyorsan odarohantunk Bacó közelébe és ki távolról, ki közelről segített neki. Közben Döme kulturlényhez illő módon egy ordenáré nagy böfögéssel jelezte számunkra, hogy az üvegcsében levő folyadékból ő bizony mindet felhajtotta, de az elégedett képére feszülő vigyort azonban hamarosan aggódás váltotta fel, mikor egy pillanat alatt átváltozott Quasimodo nagytestvérévé. A változás olyan hirtelen történt, hogy nem voltunk benne biztosak, nem-e egy transzportáló berendezés cserélte ki Dömét erre a csúfságra. Irdatlan magas hústoronnyá változott, pontosan úgy nézett ki, mint Gennybél, vagy Rohattarc. Egyelőre csak ott állt az asztal mellett és bamba képpel forgatgatta és nézegette kezeit. Mindeközben a Prof benyúlt a zsebébe, előhúzott két nejlon'acskót és felénk hajította. Ahogy földetértek és szétszakadtak, zöld sav spriccelt elő belőlük és terült szét a becsapódási helyek környezetében, így hamarosan két kis zöld tócsa virított a földön. A jobb reflexekkel rendelkezők már jóval hamarabb eltűntek a közelükből, de aki ott maradt az is hamarosan kihátrált belőlük, mivel a - minden bizonnyal - sav égetett, mint a veszett fene. Sőt. A tócsák egyre csak növekedtek! Aggódva néztünk egymásra, nem tudván, hogy mit is kezdjünk ezekkel, de a hangtalan kérdésre Döme - mert ezek szerint mégiscsak ő változott át - adta meg a választ. - Hmmmm! Fincsi-fincsi illatokat érzek! Ide vele! - és már bele is állt a tócsákba. Két kezével próbálta felkaparni a földről a savat, ha nem sikerült, akkor nem átallott akár lehajolva szürcsölni is azt, mindeközben pedig ügyet sem vetett arra, hogy ugye savban áll és az bizony égeti a talpát. Annyira igyekezett belapátolni hatalmas szájába az általa finomnak tartott folyadékot, hogy néha önkéntelenül is lekevert egy hatalmas pofont a közelében álló - és még mindig Bacóval foglalkozó - Profnak. Egyszercsak a jobb oldali tartály sziszegve megnyílt és valamilyen zöld trutyi kezdett el folyni a padlóra. Ismét csak aggódva néztünk egymásra, még mindig nem felejtettük el a Rohadttarccal történt vita során szerzett rossz élményeinket. Azonban a trutyi nem folyt szét a padlón, ahogy vártuk, hanem egy már korábban is látott takonygombóccá állt össze. Kis ideig álldogált a tartály alatt, majd hirtelen "kinézett" magának valakit és egy gyönyörű negyed-körcikkely alakú repülési pálya mentén leokádta. És nem csakhogy leokádta, hanem folyamatos "okádássugár" támadással a földhöz is szögezte őt. Ez a szerencsétlen jelen esetben Pityke volt. A takonygombóc fajtájához méltatlanul gyorsan megindult Pityke felé és ahogy odaért szétdurrant. Mint az utóbb kiderült - szerencséjére jó sokan voltak a közelében és a durranás következtében szétfröccsenő takony-sav nemcsak kizárólag rajta terült szét. Maga a durranás ereje messzire lökött mindenkit a közelben, de mi sem voltunk ám restek, iziben nekiestünk a takonygombócnak és pillanatok alatt ízekre szedtük. Kis ideig nyugodtan csépelhettük tovább a Profot, azonban most a bal oldali tartály nyílt meg sziszegve, ebből narancs színű trutyi folyt ki a padlóra és állt össze takonygombóccá. Pont ebben a pillanatban Döme-Hústorony fellefetyelte az összes savtócsát a padlóról és teli pofával kérdezte. - Hmpf! Hmpf-hmpf-hmpf?! - Mi van?! - ordította Bacó. - Most nem érünk rá veled foglalkozni! Majd sorra kerülsz a Prof után! - Hmpf-hmpf? Hmpf-hmpf-hmpf! Hmpf. Hmpf-hmpf?! - Mittomén! Köpjed rá arra ott E! - mutatott Bacó a narancs takonygombócra a hátunk mögött. Úgy tűnik a beszélgetés transzcendentális síkon is zajlott közben, mert láthatólag egyedül Bacó értette meg, hogy mit is mammogott nekünk Döme-Hústorony, ugyanis ő pontosan azt csinálta, amit Bacó mondott neki és azzal nagy lendülettel "képen" köpte a takonygombócot. A narancs takonygombóc eközben nem volt rest és leok... És nem! Ez bizony nem okádott le senkit. Helyette "becélozta" Jocit és piros színű tudatmódosító-sugár-támadását használva ingyenes tömegközlekedést ajánlott neki. Jocinak a gondolat láthatólag annyira fájt, hogy rémülten próbált elrohanni a közeléből. Nem nézhettük tétlenül a Genfi Egyezmény ilyen nyilvánvalóan súlyos megsértését, így nekiestünk a narancs színű takonygombócnak és szétlapítottuk, de hirtelen. Közben természetesen észrevettük, hogy a Döme-Hústorony által arcon köpött takonygombóc jóval lassabban eredt Joci után, így gyorsan elmagyaráztuk Döme-Hústoronynak, hogy ezentúl a felesleges fincsi-fincsit nyugodtan pökje az esetlegesen később megjelenő takonygombócokra. Ismét a Prof felé fordultunk és teljes erővel elkezdtük meggyőzni az ellenállás hasztalanságáról, mikor is hirtelen bedobott a terem közepébe egy üvegcsét, amely sárga füstfelhőbe borított mindent és mozgásképtelenné tett mindenkit. A Prof ezután komótosan odaballagott az asztalához, felhajtotta egy kémcső tartalmát, amire az volt írva, hogy "Puffin" és alatta kisbetűvel, hogy "Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró karokat." Azzal hirtelen két további kar nőtt ki a vállából és újra megindult felénk. A kábító füst hatása megszünt és ismét felvettük a vita fonalát, azonban nyilvánvaló volt, hogy a Prof megharagudott ránk, hiszen mindamellett, hogy továbbra is csak jöttek és jöttek a zöld és narancssárga takonygombócok, hogy eltántorítsanak bennünket célunktól, illetve továbbra is dobálta a savval teli zacskókat, immáron két új piszkos trükköt is bevetett meggyőzésünk érdekében. Az első piszkos trükk két üvegcse volt, amit maga köré pakolt le a földre. Ezek fojtogató füstöt eresztettek ki magukból és felrobbantak rövid idő után. Gyorsan megtanultuk, hogy ennek a közeléből el kell menni. A második trükk pedig két gumibogyó volt, ezeket a tőle távolabb állók felé hajította és két pattanás után a harmadik földetéréskor felrobbantak komoly égési sérüléseket okozva a közelben állóknak. Mindezen piszkos trükkök ellenére is azonban folytattuk a vitát, Döme-Hústorony is rendületlenül lefetyelte a savtócsákat, továbbra is időnként kupáncsapta a Profot véletlenül, illetve továbbra is köpdöste a megjelenő takonygombócokat. Már-már felülkerekedtünk a Profon, mikor ismét behajított a terem közepére egy üvegcsét, a sárga füstfelhő ismét mozgásképtelenné tett mindenkit, ő pedig ismét odament az asztálához. Láss csodát, újabb kémcső után nyúlt és felhajtotta. Erre az volt írva, hogy "Szpensz" és alatta kisbetűvel, hogy "Főtt strucctojás hagymásbabbal - Koncentrátum". Hát az biztos, hogy a koncentrátum bivaly erős lehetett, mert a koktél elfogyasztása után a Profban megnövekedő belső nyomás olyan hatalmasra nőtt, hogy hirtelen az eddig vékony tudósból egycsapásra egy tagbaszakadt díjbírkozó lett. Hát nem kell mondjam, hogy erre hirtelen kinézett a Barnamaci az odújából mindenkinél. Ahogy a füst eloszlott és ismét képesek voltunk megmoccanni, Döme-Hústorony is eltűnt, helyette csak Döme állt ott hirtelen és zavartan nézett körbe. Hát immáron nem volt senki, aki eltakarítsa a savtócsákat, de mit volt mit tenni, muszáj volt folytatnunk amibe belekezdtünk, csépeltük tovább a Profot. Bacónak nagyon nehéz dolga volt, rogyadozott a Prof csapásai alatt és mindenközben arra is figyelnie kellett, hogy a földön levő üvegcsék és az egyre növekedő savtócsáktól minél messzebb kerüljön. Természetesen a Prof továbbra is dobálózott a gumibogyókkal, de legalább a tartályokból mostanra kifogyott a trutyi és takonygombócokkal nem szórakoztatott minket.
A fáradtságtól már mindannyiunk lába remegett, leültünk az egyik erkélyre pihenni és aludni egy kicsit és közben picire darabolt és savban rotyogó Ördögi Recepciósokról álmodtunk.
|