- Gyerünk! Felkelni hétalvók! Hopp hopp! - kiabálta Döme.
- Hagyj már békén! Fáradt vagyok... és álmos... és egyébként is! - morogta Bacó.
- Elég volt ebből a bűzből, elég volt a tespedésből, a nyavalygásból, menjünk tovább! Két napja itt lógatjuk az orrunkat a Prof laborjában, nem csinálunk semmit. Ehelyett akár tovább is mehetnénk és megkereshetnénk végre a szobáinkat! - mondta Döme. Gyerünk kisasszonykák, egy-kettő felkelni!
- Én kisasszony vagyok, illedelmes, udvarias, de te érezd magad lesz**va! - közölte Marcsi.

A tiltakozások ellenére azonban mindenki elkezdett szedelőzködni és habár nem túl nagy lelkesedéssel, de elindultunk kifelé, a nagy kör alakú terembe, ahova pár napja megérkeztünk. Innen két út vezetett tovább, úgy döntöttünk, hogy a labirintusok bejárásánál már jól bevált jobbkezes módszert alkalmazzuk, tehát mindenki elindult balra. A főbejárattal ellentétes oldalon egy hatalmas kapu várt minket, amiből egy széles folyosón lehetett tovább haladni egy kisebb kör alakú terembe, ahol négy londíner állt és éppen a főnöküknek magyaráztak valamit. Piros egyenruhájuk szépen harmonizált az épületszárny vöröses szinárnyalatával, ettől talán csak a főnök öltözete tért el, aki egy lilás-fehéres szado-mazo püspök öltözetet viselt.

Megörültünk, hogy végre hivatalosnak kinéző személyekkel találkozhatunk és rövid tanácskozás után úgy döntöttünk, hogy megkérdezzük őket, hátha tudják merre vannak a szobáink. Bacó előre is ment, hogy nekik szegezze a kérdést, azonban ahogy megláttak minket, egy emberként rontottak ránk, miközben azt reklamálták, hogy a frissen takarított kőpadlóra trutymós lábbal rá mertünk taposni. Kisebb csetepaté után meggyőztük őket, hogy azért ez annyira nem nagy dolog és arra a közös megegyezésre jutottunk, hogy mi, bármikor beléphetünk trutymós lábunkkal ebbe az épületszárnyba.

Miután ezt letárgyaltuk, továbbmentünk egy lépcsőn, ami egy hatalmas kör alakú színházterem bejáratánál ért véget. A terem ízlésesen volt berendezve, a falakon drapériák, különböző jelképek, a falak mentén pedig kovácsoltvas gyertyatartók sorakoztak. A terem bejárathoz közelebbi részében londínerek hármas-négyes csoportokban beszélgettek egymással, terem hátsó részében - a londínerek mögött - pedig egy pódium állt, ahol az előző színházi előadásból négy szereplő vagy elaludt, vagy elfelejtett a függönyzárás után eltávozni, mindenesetre még ott voltak a pódiumon.

A - nyilvánvalóan - főszereplő hölgy meglehetősen fura jelmezben lebegett a pódium fölött. Nagyjából úgy nézett ki, mint akit egy denevérszárnyas húsevő virág nyakig felfalt, de a nála levő svájci-bicskával félig kivágta magát a növényből, azonban a hölgy szépségéhez nem férhetett kétség.

Lábai előtt három hosszúhajú vulkáni fickó feküdt, csak a Star Trekes egyenruhájukat cserélték le egy szado-mazo együttesre. Valószínűleg ők voltak a Rossz, a Még Rosszabb és a Csúf. Szerettük volna megtudni a darab címét, ezért odamentünk a londínerekhez. Sajnos úgy látszik, hogy errefelé mindenkinek fontosabb a tiszta öltözék, mintsem a jómodor, hiába közeledtünk feléjük udvariasan, szólítottuk meg őket tisztelettel, rögtön a trutymós lábainkra terelődött a beszélgetés fonala, amelyet egy jó kis csetepatéval el is vágtunk. Az ő számukra is nyilvánvalóvá vált, hogy mi tiszteletbeli vendégek vagyunk itt, akiknek a nyugalmát nem szabad megzavarni.

Most már minden figyelmünket a színházi előadásnak szentelhettük. Ötven szemgolyó szegeződött a színpadra, várva, hogy történik valami... Talán most! A hölgy megmozdult! De nem... csak a huzat lengette a ruháját. Vagy most! Á, csak egy légy repült el előttük.

- Szerintem megfagytak! - mondta Joci.
- Szerintem meg hülye vagy! Ez pantomim. - torkollta le Marcsi.
- Fogadjunk, hogy meg tudom őket zavarni! - mondta Döme és azzal elindult feléjük. Még oda se ért a lépcsőhöz, mikor hirtelen a hölgy megmozdult, ránk nézett és felkiáltott:

- Ostoba halandók! Azt hittétek, hogy ilyen könnyen legyőzhettek bennünket? A Sanlányok a Licsking halhatatlan katonái! Most megtapasztalhatjátok egyesített erejüket!

Közben mindenki gyorsan leült a padlóra és Mogyi odapisszegett Dömének:
- Gyere vissza, kezdődik! Lesznek lányok is! - azzal lekuporodott a padlóra és bámulta az előadást.
- Popcornt valaki? - kérdezte suttogva Igor.
- Pssszt! Nem hallok semmit! Csönd legyen! - sziszegte Pityke.

A hölgy közben folytatta:
- Keljetek fel testvéreim és pusztítsátok el ellenségeinket!

Azután valami brilliánsan megtervezett színpadi mutatvány segítségével a három vulkáni lassan pörögve felemelkedett a földről.

- Bravó! Bravó! - tapsolt lelkendezve Marcsi.

A középen levő vulkáni megszólalt:
- Nákszánár pusztán csak egy kefevisszaállítás volt! A gömb hatalmával Valanarnak (azaz nekem) beteljesül a bosszúja!

Közben nagy bánatunkra a hölgy felszállt a díszletek fölé és eltűnt a szemünk elől, a három vulkáni pedig elindult felénk. Úgy látszik ez valami újhullámos színházi társulat lehet, mert úgy tűnt, hogy a közönséget is be akarják vonni az előadásba. Mi annyira nem vagyunk ilyesmire kaphatóak, de kíváncsiak voltunk, hogy mi sül ki ebből. Akkor jöttünk rá, hogy itt valami nem stimmel, amikor Valanar odarohant Bacóhoz és lekevert neki egy sallert. Bacó erre felpattant és ráüvöltött a fickóra:

- Azanyád te kis pondró! Hát letépem a füledet és levest főzök belőle!

Közben a bal oldali mókus egy fekete füstölgő billiárdgolyót vágott teljes erőből Marcsihoz, aki felkiáltott és kis híján elterült. - Segítsetek! Ez nagyon fáj! - kiáltotta.

Bacónak se kellett több, a vörös köd elöntötte az agyát, egy hatalmas pofont leosztott Valanarnak és az időközben odaért jobb oldali mókusnak is, Marcsi pedig elkezdett menekülni Balmókus elől, aki továbbra is billiárdgolyókkal bombázta. Ezalatt mindannyian harci pozíciót vettünk fel, hiszen nem hagyhattuk megtorlatlanul az oszlopos tagjaink kárára elkövetett erőszakot.

Egyszer csak egy diszkógömb jelent meg a terem bal felében a plafonhoz közel és szépen lassan ereszkedni kezdett a padló felé. Különösebben nem érdekelt senkit a dolog, inkább az keltette fel a figyelmünket, hogy egy lila ködpamacs is formálódott a semmiből pontosan a menekülő Marcsi orra előtt, aki az ütközést elkerülendő megpróbált előle elhajolni, de ezzel csak annyit ért el, hogy jól megfejelte azt. A ködpamacsból hirtelen egy csáp indult ki és rátekeredett Marcsi kezére.

- Segítsetek már a mindenit! Az a fazon dobál, ez az izé meg nem ereszt! Már dobja is! Ááááááááááá, upamaaaaacs!

A hatalmas billiárdgolyó vészesen közelített Marcsi felé, azonban az utolsó pillanatban a kezére tekeredett ködpamacsba csapódott, így a Marcsit ért ütés jóval kisebb volt a vártnál.

- Há-hááá! Ez az! Ezt kell csinálni! - kiáltotta Marcsi és gyorsan szétnézett a teremben. Időközben egy másik pamacs is megjelent tőle egy kicsit távolabb. Elindult gyorsan felé és belebokszolt, mire az az elsőhöz hasonlóan a kezére tekeredett.

Közben Bacó bőszen pofozkodott Valanarral, ő bőszen csépelte Bacót, mi pedig bőszen csépeltük őt. Egyszer csak Valanar szétszórt valami port a levegőben, ami mindenkinek a ruhájára tapadt és kisvártatva pukkant egy nagyot. Akik közel álltak egymáshoz, azokat a pukkanás messzira dobta és fájdalmasan tapogatták hátsójukat, ami az esés következtében bis lett.

- Ha legközelebb szétszórja ezt az izét, akkor álljatok messzebb egymástól! - kiáltotta Bacó és folytatta a hadakozást.

És akkor bekövetkezett a nagy bumm. A diszkógömb leért a földre és darabokra robbant. A szanaszét szálló darabkák messzire löktek mindenkit és a már eddig is bis hátsójuk még inkább bis, tehát bibis lett.

- Na jó! Ezek a gömbök nem érhetnek földet! - kiáltotta Pityke - Akinek a közelében van egy, az bokszoljon egyet bele, hátha nem ér le!

Így is tettünk és úgy tűnt, hogy ez megoldja a problémát, mert a gömbök a fizikai ráhatás eredményeképpen abbahagyták függőleges irányú, egyenes vonalú egyenletes mozgásukat és exponenciálisan gyorsuló, ellentétes irányú mozgásba kezdtek. Magyarul felrúgtuk őket műhódnak. Mind.

Ezután jött Jobbmókus, a feje fölött egy tűzgömb formálódott, ami megindult a szélen álló Döme felé. Döme arcára a totális értetlenség mellé kormos csíkokat festett a gömb, mikor a közelébe ért és felrobbant. Döme kidőlt. És körülötte még hárman. Ebből gyorsan rájöttünk, hogy Jobbmókus nem tréfál és a későbbi célpontjai már iszkoltak is messzire a gömb elől. Persze ugyanúgy felrobbantak később is, de minél tovább sikerült menekülni előle, annál kisebbet pukkant.

Egyszercsak Jobbmókus elkiáltotta magát:
- Reszkessetek Taldaram előtt, mert a zorb ereje rajtam folyik keresztül!

Azzal Valanar hirtelen visszábbvett a tempóból és a helyét Taldaram vette át, aki mint megveszekedett állat kezdte el csépelni Bacót. Mi is inkább az utóbbit kezdtük el pofozni, mivel láttuk, hogy Bacó igencsak rogyadozik az ütései alatt. Közben az álnok Valanar a pukipor újabb felhasználási módját mutatta be; egy hatalmas kupacban letette közénk és kuncogva ment vissza Bacócsépelni. Mi már rutinos vén rókák módjára arrébb álltunk, de sajnos ez nem volt elég. Az eddiginél háromszor nagyobb pukkanás után háromszor nagyobb területen dobált szét minket, ezzel máris bibibivé fejlesztve hátsónkon a bibit. Persze innentől kezdve már erre is figyeltünk.

Taldaram feje fölött egy minden korábbinál nagyobb tűzgömb jelent meg és megindult Joci felé.

- Fuss az életedért! - ordított Bacó.

Joci nem volt rest, bekapcsolta a csukájába épített rakéta-görkorit és eliszkolt a lehető legmesszebb. Mikor a nagy gömb utolérte, már kisgömböc volt csak és egy visszafogott pukkanás után el is tűnt; Joci megtépázva ugyan, de megúszta a kalandot.

Nem telt el fél perc és hirtelen Balmókus kiáltott fel:
- Milyen csodálatos hatalom! A Sötétesett Gömb legyőzhetetlenné tett!

Közben Taldaram is visszavett a hadakozásból és most már csak tessék-lássék csépelte Bacót. Balmókus viszont nagyon belehúzott, most már nem fekete billiárdgolyókkal, hanem egyenesen bowling golyókkal dobálta Marcsit. Egy-egy becsapódás olyan erős volt, hogy Marcsi alig bírt állva maradni.

- Segítsetek! Hozzatok még pamacsot! Nem bírom sokáig! - kiáltotta Marcsi. És mi úgy is tettünk, aki csak tudott megragadott egy közelben levő ködpamacsot, odavitte Marcsinak és rátekerte. Így rogyadozva ugyan, de sokkal jobban tűrte a becsapódásokat.

Nekiestünk hát Balmókusnak és elkezdtük ütni-vágni, hogy ugyan szálljon már le Marcsiról. Ütöttük és vágtuk, majd vágtuk és ütöttük, de csak majdnem fél perc után volt hajlandó visszatérni a billiárdgolyó dobáláshoz.

Hirtelen Taldaram kiáltott fel megint és ismét elkezdett nagy tűzgömbökkel szórakozni. Ezek után már rájöttünk, hogy a Három Mókus egymást váltja és egyszerre csak az egyikük "nagy és erős és hatalmas", többi olyankor pusztán csak asszisztál a küzdelemben és megpróbálja elvonni a figyelmünket, de nekünk mindig az aktuális Harcimarcira kell koncentrálni csapásainkat. Így már nem is okozott túl nagy problémát a földbe döngölni őket, kisvártatva eldőlt mind és mi kormosan, megtépázva és rogyadozva álltunk a teremben.

A gondolatot, amelyik mindannyiunk fejében keringett talán a legjobban Döme tudta visszaadni:
- Ha egyszer elkapom azt a kis vicces recepciós gyereket, recés késsel fogom felkockázni és pörköltet főzök belőle az biztos!